Üzleti és érzelmi ének harca?

„A cégem nem eladó és ha már nem bírom keresek valakit aki továbbviszi a vállalat szellemét” – válaszolja egy konzervatívan elegáns, szikár, különleges kisugárzású 50-es üzletasszony, a „stratégiai tranzakció” lehetőségét firtató kérdésemre.  A szokásos önigazolás egy futottak még, pozitív nullás megélhetési vállalkozó szájából – gondolhatná a kedves olvasó.  Azonban a vállalat sikeres, egy speciális egészségügyi szolgáltatásban 15 év alatt nulláról (állami támogatások nélkül!), utcahosszal piacvezető.

Cégtulajdonos beszélgetőpartneremet az sem hatja meg, hogy a lehetséges befektető egy nemzetközi világcég, aki a jelenlegi tevékenységet erősíthetné termékeivel.  “Hogyan lehetünk hűek betegeinkhez, ha bizonyos termékeket – akár a páciens érdekeivel szemben – előnyben kell részesítsünk?” – szólt a költői válasz.  “Sikerünk titka, hogy betegeink tudják, hogy számunkra ők az elsők.” A cégvezető asszonytól azt is megtudom, hogy a legnagyobb kihívás számára üzleti-racionális és az érzelmi énjeinek összehangolása, vagyis a szolgáltatást megfizetni nem tudó, támogatásra már nem jogosult betegek továbbápolásának biztosítása.

Hősnőnk lehet, hogy sosem adja majd el vállalatát. De miért is tenné? Él-hal a munkájáért, amit – az egészségügyre nem jellemzően – messze a nyugdíjkoron túl sem vehetnek majd el tőle. Munkatársai példaképnek tekintik, a betegek számára élő legenda.  Igényelt életformája osztalékágon biztosítható.  Egy ilyen cég eladása megfosztaná tulajdonosát a mindennapi sikerektől, céloktól, társadalmi rangtól és helyette egy vagyonka kezelésének idegen terhét varrná csak a nyakába. 

Talán nincs is itt szó üzleti-érzelmi konfliktusról: Ezt a céget is az alapító érzelmi elkötelezettsége emeli magasba.

Ha tetszett ez a cikk, többet is olvashat a Cégértéklevélben, amelynek mintapéldányát itt töltheti le: http://www.mb-partners.eu/cegerteklevel.html.