Az Advoselect nemzetközi ügyvédi iroda hálózat magyarországi konferenciáján adtam elő a minap. Vendéglátóim a magyar vállalatok kilátásairól akartak hallani, amihez kollégáim előástak néhány KSH statisztikát a magyar gazdaságról. Lehet, hogy ezek közismert tények, engem meglepett, amit találtunk:
1. A GDP háromnegyedét kb. egyenlő arányban, a gyártóipar, a pénzügyi-ingatlan szektor és a kereskedelem-logisztika-építőipar adják. Csak egy negyed marad az „egyéb” szektoroknak, mint a mezőgazdaság (3%!) az energetika és a szolgáltatások.
2. Exportunk több mint 60%-a gépgyártás (beleértve az autóipart), 27% feldolgozott termék és 7% élelmiszeripari cikk.
3. Kivitelünk 26%-a Németországba irányul, majd 10 ország kb. egyenlően osztozik a torta következő 45%-án.
| A magyarországi GDP megoszlása (2009)
|
A magyar export megoszlása (2009)
|
Forrás: KSH
Leegyszerűsítve, abból élünk, hogy a német ipar költséghatékony gyártóbázisa vagyunk.
Ezt támasztja alá egy másik kimutatásunk, ami a magyarországi „mittelstandok” (10-50 millió euró közötti árbevételű cégek) tevékenységét ábrázolja: A kigyűjtésbe bekerült közel 2000 hazai vállalat 35%-a kereskedelemben és járműjavításban(!) és további 27%-a gyártóiparban tevékenykedik. Az építőipar és logisztikai cégek viszik a lista további 11%-át és csak ezután következnek a szellemi és szolgáltató tevékenységek (informatika, kommunikáció, adminisztratív, tudományos és műszaki szolgáltatások), amivel középcégeink csak 12%-a foglalkozik.
Magyarországi 10 és 50 millió euró közötti árbevételű vállalatok szektorok szerint (2009)
Forrás: Dun & Bradstreet
Lefordítom: a gazdaságunk gerincét adó középcégek túlnyomó többsége „kétkezi” munkát végző „old economy” cég, a magyarországi vállalatoknak csupán 12%-a foglalkozik szellemi termékek előállításával és poszt-indusztrialista szolgáltató tevékenységgel.
A tradicionalisták szerint jó hír, hogy Magyarországon még mindig gyártunk kézzelfogható termékeket (értsd: csinálunk) míg nyugati szomszédaink a megfogható termékeket importálva már „csak szolgáltatnak” (vagyis: gondolkodnak). A gond ott van, hogy a külföldi cégek által idetelepített gyártásunk gondolkodást igénylő része a hanyatló nyugaton (illetve pl. a Suzuki esetében keleten) maradt. A gyártóiparban (a „képzett munkaerő” lózungját leszámítva) az igazi komparatív előnyünk a relatív alacsony bérszínvonal. Ebben hosszú távon csak önmagunkat proli sorban tartva maradhatunk sikeresek.
Nem mondom, örüljünk, hogy a Merci, Audi, Opel pénzt fektetnek be nálunk. De hátradőlés helyett fektessük az általuk teremtett munkahelyekkel megspórolt és képződő adóforintokat a magyar előnyöket kamatoztató informatikai és műszaki termékek, szolgáltatások fejlesztésébe. Ezekhez nem pazarló állami/EU támogatásokra, hanem az oktatás fejlesztésére és a kkv tevékenység könnyítésére, népszerűsítésére van szükség. Meg kell mutatni a népnek, hogy a jövő nem a multi- és az állami szektor függőségében élő, a TV-nézés passzivitásán nevelkedett társadalomé, hanem az önmagát képezni és motiválni tudó, angolul is olvasó, innovatív vállalkozóké, akik európai szinten versenyképes, szellemi hozzá adott értéket tartalmazó, érték és vagyonteremtő teljesítményre képesek.
cegertek.wordpress.com 
Esetleg érdekes lenne kiterjeszteni az adatgyűjtést, s a kérdést nemzetközi szinten kezelve megnézni hogyan is állunk a környező országokhoz képest. Ez talán arra is tudna választ adni, hogy mennyire vagyunk a főáramban, vagy attól leszakadva. Az egész régióra jellemző ez az egyoldalú szerkezet? Vannak-e sikeres kivételek a régiós meghatározottság ellenére? Szlovénia? Balti országok? Lengyel- vagy Horvátország? Ha még tovább terjesztenétek a vizsgálódást pl. Portugália, Görögország, Írország felé, akkor ellenőrizhető lenne a kérdés általános centrum-periféria olvasata.
Az utolsó bekezdés ideáját persze csak támogatni tudom, bár a kiinduló és vizsgált kérdéstől nagyot ugrik.
Egy más vélemény szerint az emberi tevékenységek piramis jellegű szerveződése a gazdaságban felhasznált IQ esetében is kézzelfogható, amiből adódóan a statisztikák mindig is több “kétkezi” munkát kell, hogy kimutassanak, mint K+F-t. Valamikor a rendszerváltás környékén olvastam egy tanulmányt arról, hogy világ egy(!) évi ipari termelésének milyen kicsiny százalékát fordította az emberiség az elmúlt pár ezer évben tudományra – ami végső soron a gazdasági fejlődést előre vitte. A bérmunkából élés, tehát az olcsó munkaerővel való kereskedés tarthatatlansága fontos igazság/felismerés. Ám én nem gondolom, hogy pl. németország kétkezi ipara valaha is elhanyagolható lesz. Az én elgondolásom szerint amit kitalálunk, azt meg is kell valahol valósítani, tehát kitalálni, fejleszteni, gyártani és eladni együtt kell, megfelelő, egészséges arányban. Érdekes módon még egy szoftver fejlesztése is arányaiban kevés kitalálást és döntő többsegében fegyelmezett “kétkezi” megvalósítást igényel.